A program tervezett útvonala:
A kora reggeli órákban indulunk Szegedről Budapesten át a letenyei határ felé. Első megállónk az adventi Varasdon, a „városkában” lesz. A „Horvátországi barokk fővárosa” szlogent történelmi tények erősítik. A török időkben itt székelt a bán, a főnemesek színe-java épített palotákat. A csinos városkában tett séta után a valódi főváros felé igyekszünk, előtte azonban kis kitérőt teszünk a gyönyörű fekvésű Samobor, bortermelő régió központjába, ahol kóstolunk a híres „samobori bermetből”, melyre a helyi aperitifként tekintenek! Látogatást teszünk egy helyi őstermelőnél, ahol a pincelátogatást követően kóstolunk a bermetből és a szintén helyi mustárból is (felár ellenében). Hogy a desszert is meglegyen, érdemes megkóstolni a finom krémest is. A fővárosba érkezünk …. Zágráb lakóinak lelkét a tengerparti napsütés formálja, még akkor is, ha éppen tél van és esik a hó. Könnyű itt jól érezni magunkat, a belváros – kis túlzással – egy nagy kávéházi teraszhoz hasonlítható. Mielőtt elvegyülnénk a jókedvű helyiek társaságában, induljunk el egy történelmi városnéző sétára: megtekintjük a székesegyházat, Jelasics teret, Kőkaput és a mindig hangulatos Tkalciceva utcát (lehetőség függvényében felvonóval jutunk fel (felvonójegy!) emelkedünk a város fölé a Lotrscac toronyhoz). És ezek után jöhet az adventi forgatag! A belváros számos terein, parkjaiban ezidőben az adventre rendezkednek be. Hihetetlen nagy az enni-innivalók kínálata: ćevapčići, pljeskavica sül, burek illatozik, a különféle kolbászokra jól csúszik a forralt bor és akár rakijával is koccinthatunk. Utcai komédiások, zenészek szórakoztatják saját magukat és minket is. Késő estére érünk haza Budapestre, majd Szegedre.
Leírás | Időtartam | Ár | ||
|
14800 | |||
|
9500 | |||
|
8000 | |||
|
1 |
Árak és felárak magyar forintban és euróban (1 főre)
2023. 12. 02., 12. 09.
Eurós áraink árfolyam garanciával - További információért kattintson IDE!
Részvételi díj: 26.800 Ft / 74 EUR
(Kis csoportos létszám felár: 5.000 Ft/fő*)
Utasbiztosítás (Classic): 700 Ft
Utasbiztosítás (Prémium): 910 Ft
Utasbiztosítás (Privileg): 1150 Ft
2021.01.01-től a megrendeléssel egyidőben igényelt BBP biztosítással az Ön kalkulált útlemondási biztosítása önrészmentessé válik. Részletek itt.
Útlemondási biztosítás: az alapár 2,8%-a. Részletek itt.
Felhívjuk figyelmét, hogy az útlemondási biztosítás kötése nem kötelező, de javasolt!
Utazás: autóbusszal
Elhelyezés: nincs
Ellátás: nincs
Fakultatív programok (25 főtől:) Kérjük szíveskedjenek előre jelezni!
Samobor likőr és lekvár kóstoló: 13 EUR
Belépők és jegyek tájékoztató árai: 20 EUR + 20 Kuna
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 7 EUR
A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)
Minimális létszám: 35 fő
Az előzetesen meghirdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 20-35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghírdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:
*25-34 fő esetén: 5.000 Ft / 14 EUR/fő
Ezen "létszám felár" az előzetesen meghirdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghírdetett minimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!
Csatlakozási lehetőség: Szeged-Kecskemét-Budapest-Székesfehérvár-(Veszprém)-Nagykanizsa útvonalon. Transzfer csatlakozás lehetőségeiről információ a programfüzet elején és honlapunkon. A részvételi díj útlemondási biztosítást tartalmaz. Utasbiztosítás (BBP) megkötése utazási feltétel!
A részvételi díj tartalmazza:
- utazást korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal
- alap program szerinti programokat és városnézéseket a program szerint
- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon
A részvételi díj nem tartalmazza:
- az étkezésekhez ital fogyasztást (helyszínen fizetendő)
- fakultatív programon való részvételt
- az alap programon felül teljesítésre kerülő programok költségeit
- belépőjegyek és az audioguide/fülhallgató árát (helyszínen fizetendő)
- belépési illetéket (Albániába történő belépéskor fizetendő)
- idegenforgalmi adót (helyszínen fizetendő)
- kötelező jellegű helyi idegenvezető költségeit
- szervizdíjat / borravalót (igény esetén a helyszínen fizetendő)
- kedvezményes csoportos baleset-betegség-poggyász biztosítást
- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat
- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)
- útlemondás biztosítást